A Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola A keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola olyan épületben működik, melynek alapkövét 1872-ben rakták le Ranolder János veszprémi püspök kezdeményezésére, akinek nevét a betegápolás és nőnevelés ügyében kifejtett tevékenysége tett halhatatlanná. Az 1882-ben induló Ranolder Intézet (ezt már nem érhette meg a püspök) alapításával az volt a célja, hogy a felnövekvő nemzedékek sorsát megalapozza, mert mint írta: „ Az anyákat kell tehát vallásosakká, becsületesekké, munkásokká, rend- és hazaszeretőkké nevelni, hogy fiaiknak átadják mindazt, amire őket nevelték.” 1848-ban államosították az egyházi intézményt. 2004-ben került újra egyházi fenntartásba. Alapítója a Veszprémi Főegyházmegye, Dr. Márfi Gyula érsek.
Az iskolában folyó nevelés alapja a keresztény
értékrend. Közös szentmisehallgatások (iskola és osztálymisék),
lelkigyakorlatok, egyházi ünnepeinkre való felkészülés, méltó
ünneplés, a 2 órában órarendi keretben megtartott hittanóra segít a
„növekedésben”. Pedagógiai programunk is az öt alapértékre épült: a
szentre, igazra, tudásra, szépre és jóra. A tanévet Veni Sancteval
kezdjük és Te Deummal zárjuk. Szeretnénk erkölcsi tartással bíró, embertársait szerető és segítő, tudásra vágyó, az igazi értékeket ápoló és megőrző diákokká nevelni a ránk bízottakat. A Házirendben megfogalmazott, a diákok, szülők és nevelők által megismert és elfogadott, a katolikus értékrend szerint szeretnénk nevelni a hozzánk járó gyermekeket. Célunk, hogy a 8. osztály elvégzése után olyan képességekkel, tudással és lelki töltéssel engedjük útra tanítványainkat, hogy a választott középiskolában tudásuk és emberi magatartásuk is lehetővé tegye számukra az eredményes továbbtanulást. Fontosnak tartjuk, hogy megtanulják kezelni a sikert és a kudarcot is, tiszteljék embertársaikat, legyenek nyitottak és befogadóak a korszerű ismeretek iránt, hogy majd felnőttként családért, hazáért, környezetünk megóvásáért tenni akaró és tenni képes, lelkiekben is gazdag tagjai legyenek közösségüknek. A Ranolder Jánols Római Katolikus Általános Iskola honlapja: http://www.ranolder-keszthely.sulinet.hu/ Dr. Belák Péterné - igazgató
|